színek – Ezüst

Az ezüst a fémek közé tartozó heraldikai színezék.

A korai címeres leveleken a címer miniatúrájához valódi ezüstöt használtak. Ez idővel a tárolás körülményeitől függően megfeketedhet. Az ezüst félreértelmezéséből eredehetnek a későbbi rossz színábrázolások, mint pl. a helytelenül rekonstruált vörös-fekete sávos magyar történelmi zászlók. Ezért figyelembe kell venni, hogy néhány címeres levélen, melyen ezüstöt használtak, ma már fekete szín látható. Továbbá a nem megfelelő nyomdatechnikai eljárással készült mai címerábrázolásokon az ezüst túlságosan sötét, így azt a laikus személy könnyen szürkének vélheti.

Püspöki Nagy Péter szerint a XVI. századi forrásokkal igazolni lehet, hogy a (magyar?) heraldikában az ezüstöt félholddal jelölték. Az ezüst alkémiai jele is a félhold volt.

Az ezüst szimbolikája

A holt heraldika korában különféle jelentéstartalmakat igyekeztek az ezüsthöz kapcsolni. Így lett Prinsaultnál az alázat, tisztesség, tisztaság, szeplőtelenség jelképe. A Spener által említett Heraldus Britannus nevű középkori herold az aspre elnevezést használta az ezüstre, mely valószínűleg alkémiai eredetű. Egyes misztikus filozófusoknál (Johannes Tauler, 1300 k. – 1361) a fehér szín a színtiszta és mezítelen szellemnek felel meg.

A szó etimológiája

A magyar ezüst előfordul üst, öst alakban, mely valószínűleg téves szóelemzés eredménye. Az ezüst valószínűleg őspermi jövevényszó, melynek -is utótagja a vas, érc szavakkal tartozik össze.

Az angolban használt Argent a latin argentum, ez a görög Αργυρος származéka, melynek értelme ezüst vagy fehér fém. Ezt a szót használták a régi francia címerleírásokban és innen került át az angol heraldikába is.

Az ezüst és a fehér előállítása

Az ezüstöt olyan fehér festékkel dörzsölték szét, amely átláthatatlanul takarja az alatta való színt. Ha nagyon fényes felület előállítására törekedtek, a fémport tisztán kellett felkenni, majd csonttal simítani. Az ezüsthöz általában ólomalapú fehér festéket használtak. A 19. század elejéig az egyetlen általánosan elterjedt fehér festék az ólomfehér volt. A természetes hidroceruzit helyett (mely az ólom felületén másodlagosan képződő anyag, inkább az ólom és az ecet valamint a szén-dioxid egyszerű reakciójával állították elő. Melyet már Kr. e. a 4. században is ismertek. Agyagedénybe ólomlemezeket helyeztek és az aljára ecetsavat öntöttek, majd az edényt lótrágyába helyezték. A meleg hatására az ecetsav párologni kezdett és a levegő oxigénjével ólomecet keletkezett, majd a széndioxid hatására lemezek felületére fehér „ólomvirág” (PbCO₃) ülepedett ki. Az elkészítése 6-12 hétig tartott, majd lekaparták, kiülepítették, kiszárították, átszitálták és az ólomfehér gyártásához használták fel.

Az egyszerű rajzokon a fémek helyett festéket is a használtak. A művészetben a legrégibb időktől használtak különféle formában kalcium-karbonátot is. A természetben előfordul a kőzetekben (kréta, mészkő, márvány) és a puhatestűek mészvázának fő alkotóeleme is. A 15. századi Európában mesterségesen állították elő. Szent János fehérnek hívták. Cennino Cennini (Il libro dell’arte, a 15. sz. eleje) az előállítását így írja le: „Végy oltatlan meszet (Ca(OH)₂), szép fehéret; a port tedd nyolc napra csöbörbe, cserélvén naponta a vizet tisztára és kevervén jól a mésszel és a vízzel, hogy egyfajta zsírosságot kapj. Majd ebből készíts kis cipókat: majd tedd a tetőre a napra. [A szén-dioxid hatására kalcium-karbonát jön létre.] És minél régebbiek ezen cipók, annál jobb lesz a fehérség…”

Forrás: Wikipedia

A webhely tartalmai a Creative Commons 4.0 feltételei szerint használhatók fel, kizárólag abban az esetben, ha egyértelműen megjelölik a forrást és a hivatkozásban a https://cimerek.hu oldalra, vagy az adott tartalom webcímére teljes értékű, kattintható link mutat.